BefogadLakos szombat a jezsuitákkal

Szombaton újra gyermekzajtól volt hangos a BefogadLak. Különleges vendégekkel ismerkedhettünk meg a Befis szombaton: jezsuitákkal, akik Budapestről érkeztek hozzánk.
A gyerekek nagyon különleges programon vehettek részt: volt kézműves foglalkozás, ahol az alkotni vágyók csodálatos képeket készíthettek természetes anyagokból, az érdeklődők kipróbálhatták a fafaragást, a zenesarokban új dalokat tanulhattak, sőt, megismerhették közelebbről a jezsuitákat és Szent Ignác életét.
A tornateremben a focirajongók megtalálták az igazi felüdülést: egész nap repültek a gólok, a bíró nem győzte számolni. A finom langyos idő kicsalogatta a gyerekeket az udvarra is, ahol csupa vidám, szórakoztató csapatjáték várta őket.
A játékban, alkotásban elfáradt gyerkőcöket ebédre pizza várta, majd az ebéd után elkezdett mindenki készülni a szentmisére. A tornateremben a gólörömöt felváltotta a gitárszó és az ének, elkezdődött a szentmise, amely mindenki számára különleges élmény volt.
A szentmise után nem maradt más hátra, mint a nap értékelése és a búcsúzás. Minden gyermek örömmel vett részt a foglalkozásokon, így mindannyian megérdemeltek egy kis apróságot jutalmul. Hálásan integetve, mosollyal az arcukon hagyták el a BefogadLakot.
Hálásan köszönjük a jezsuitáknak a részvételt, a bemutatott szentmisét, valamint a rengeteg élmény, amellyel gazdagodhattunk.